2019. május 23., csütörtök

PALACSINTA MIMEN PALACSINTA LISZTKEVERÉKBŐL



Kipróbálhattam a Hunorganic MIMEN palacsinta lisztkeverékét. Használtam már ezt a lisztet még mielőtt megújult a csomagolása, de akkor nem palacsintát sütöttem belőle, hanem linzert. Az is nagyon jól sikerült belőle és a palacsinta is nagyon finom lett.
Nagyon sok mindentől mentes ez a liszt, ezeket itt megnézhetitek. De a legfontosabb, hogy tej- és tojásmentesen süthetünk palacsintát belőle. Egyszerűen csak vizet kell a liszthez adni és miután kikevertük, már süthetjük is. Ugyanolyan vékony palacsintákat készíthetünk belőle, mint a búzalisztesből.




9 darab palacsintához:
200 g MIMEN palacsinta lisztkeverék
5 dl víz
( A csomagoláson 3,5 dl van, de nekem úgy túl sűrű volt a tészta, ezért többet tettem bele.
És még sütés közben is adtam hozzá fél dl vizet. Összesen 5,5 dl ment bele. )

+olaj a kenéshez

A lisztet alaposan kikevertem a vízzel. A palacsinta sütőt olajjal bekentem, majd egy kis merőkanálnyi tésztát eloszlattam benne. Miután az egyik oldala megsült, spatulával átfordítottam és megsütöttem a másik oldalát is. Nem ragadt le és nagyon könnyen megfordítható.
A tölteléket mindenki ízlés szerint variálhatja természetesen.





MÉZES PUSZEDLI



Ez a puszedli elképesztően finom, nagyon szeretjük. Most lekvár nélkül csináltam és egyszerűen csak golyókat formáztam a tésztából. Az eredeti recept ITT található.





Recept:
10 dkg Nutri free mix per pane liszt
12,5 dkg Nutri free mix per dolci liszt
7 g Süssina vagy 5 dkg porcukor
1 mokkáskanál szódabikarbóna
1 teáskanál kakaópor
1/2 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék
pár csepp frissen facsart citromlé
2 S méretű egész tojás
1 evőkanál tejföl
7,5 dkg mézpótló vagy méz
4 dkg zsír

A liszteket az édesítőt, a szódabikarbónát, a kakaóport és a mézeskalács fűszert összekevertem.
Elmorzsoltam benne a zsírt, hozzáadtam a tojásokat, a tejfölt, citromlevet és a meglangyosított mézet, majd összegyúrtam a tésztát. Jól formázható, nem ragacsos, de puha tésztát kaptam.
Ezután golyókat formáztam belőle és sütőpapíros tepsibe tettem őket, majd picit lenyomkodtam. 






Végül 180 fokos sütőben kb. 7-8 percig sütöttem. Az alja épphogy egy kis színt kapjon, akkor már jó. Puha legyen, amikor kivesszük.
Ha kihűlt bevonhatjuk cukormázzal, tojásfehérjehabbal vagy csokival.

A tojásfehérjehabhoz:
1 tojásfehérje
12 dkg porcukor vagy édesítő

A tojásfehérjét a porcukor felével enyhén felverjük, majd hozzáadjuk a porcukor másik felét is és nem túl kemény habbá verjük. Ezzel vonjuk be a még langyos puszedliket, majd száradni hagyjuk.











TÚRÓGOMBÓC


Ez a recept sem új, de hátha valaki még nem látta. Az eredeti ITT található részletes leírással, fázisfotókkal együtt. Nagyon finom, teljesen hozza a búzás érzést. Nem esik szét főzés közben.
Fontos, hogy ne zsírszegény túrót használjatok hozzá, mert akkor nem biztos hogy összeáll a massza!

Recept:
12 nagyobb gombóc lett belőle
50 dkg tehéntúró
10 dkg rizsdara
2 ek rizsliszt
2 egész tojás

Forgatáshoz:
Nutri free vagy Schär zsemlemorzsát szoktam használni.





ALMÁS RÉTES / PITE / TÁSKA LEVELES TÉSZTÁBÓL



Mostanában nem készültek új receptek nálam, egy kivételével. De pár régebbi receptet kicsit változtatva elkészítettem, ezeket most felteszem ide is.
Az egyik ilyen a leveles tészta, amit most 3 verzióban is megsütöttem. Amikor még régen búzás rétes készítettem, már akkor is vajas leveles tésztát használtam hozzá. Mi sokkal jobban szeretjük a hagyományos rétes tésztánál. Most gluténmentesen is ezt a változatot szoktam sütni.
Ez tehát az egyik süti a leveles tésztából. A másik a "pite", amit pillangós kiszúróval dobtam fel és végül készült almás táska is.


Alaprecept a leveles tésztához:
25 dkg Nutri free mix per pane liszt
25 dkg Rama margarin
1 dl hideg víz
1 mk só (sós változathoz 1 tk!)
1 tk 10%-os ecet

Kenéshez:
1 tojás


Töltelék: most 2x-es mennyiséget csináltam
6 db alma
1,5 dl víz
2 ek folyékony Süssina édesítő (vagy 3 ek cukor)
50 ml víz+1 cs vaníliapuding
20 g margarin
1 tk fahéj

Mindenhez a részletes leírást megtaláljátok ITT!!!
A sütő hőmérséklete nagyon fontos!!!





1. A réteshez értelemszerűen nagyon vékonyra nyújtottam a tésztát, hogy a szilikonlap mintája látszódjon rajta. Elosztottam rajta a tölteléket és feltekertem. Majd felvert tojással kentem le.





2. A pitéhez kb. fél cm vastagra hagytam. 2 egyforma lapot vágtam ki belőle. Az egyikre halmoztam a töltelékből, a széleket kb. 1-1,5 cm-re kihagyva. A másik lapot kiszúrtam a pillangókkal és ráfektettem a töltelékre. A széleket pedig egy villával lenyomkodtam. Ezt is felvert tojással kentem le.





3.  A táskához szintén fél centisre nyújtottam a tésztát, rákerült az almás töltelék. Félbehajtottam és a lenyomkodott széleket aláhajtottam. Majd késsel bevagdostam és tojással lekentem.

Mindegyik változat nagyon finom!



2019. május 6., hétfő

KARLSBALDI TÚRÓS / ÖKÖRSZEM



Egy új receptet hoztam nektek, ami leginkább ökörszemként ismert. A tésztájához a mascarponés csigák tésztáját használtam és ehhez is tökéletesen bevált. Brutál finom lett: puha, könnyű tészta nagyon finom túrós töltelékkel.
Annyit változtattam, hogy most az egészet Nutriból csináltam, kihagytam a tápióka keményítőt.





15 darabot csináltam belőle
Tészta:
50 dkg Nutri free mix per pane liszt
2,5 dkg friss élesztő
2 dkg negyedannyi édesítő vagy 8 dkg kristálycukor
csipet só
1 tk cukor
10 dkg olvasztott vaj (vagy margarin)
1 tojás
3 dl langyos tej
1 tk útifűmaghéj por

A töltelék nálam a túrós kiflik tésztájánál használt keverék, mert megmaradt a palacsinta sütésekor. Annyi még, hogy a kb. 3x-os adaghoz kevertem egy tojássárgáját is. Beírom azt is, de inkább a tejföl nélküli változatot ajánlom hozzá.

1. Töltelék: Pontosan nem tudom, hogy mekkora mennyiség volt. Lehet, hogy kell 4x-es adag hozzá!
360 g tehéntúró
1,5 kezeletlen citrom héja
3 tk vaníliás xilit (vagy vaníliás cukor)
6 ek Süssina édesítőpor (vagy porcukor ízlés szerint)
3 ek tejföl

2. Töltelék:
500 g tehéntúró
100 g porcukor
1 tojás sárgája
1 kezeletlen citrom héja
1 tk vanília aroma

Kenéshez:
1 egész tojás

A lisztet, a sót, az édesítőt és az útifűt összekevertem. A langyos, cukros tejben felfuttattam az élesztőt. Majd beleöntöttem a lisztes keverékbe és beleütöttem a tojást is. Bekapcsoltam a dagasztógépet és amikor már összeállt a tészta, hozzáadtam az olvasztott vajat is. Kb. 5 percig dagasztottam a géppel. Ezután letakarva, meleg helyen kb. 1,5 órát hagytam kelni.
Addig elkészítettem a tölteléket hozzá. Az áttört túrót alaposan kikevertem a többi hozzávalóval.
A megkelt tésztát 15 gombócra osztottam. A gombócokat távol egymástól sütőpapíros tepsibe tettem. Egy rizslisztbe mártott kis kávés pohárral a közepükbe mélyedést nyomtam és egy púpozott tk mennyiségű túrókrémet tettem mindegyikbe. A széleket lekentem felvert tojással és a tepsiben még 15 percet pihentettem. 











Majd 180 fokos sütőben kb. 25 perc alatt megsütöttem őket.