2020. június 19., péntek

BROKKOLIKRÉMLEVES



A kedvenc krémlevesünk a brokkoli, nagyon szeretjük. Nestlé Corn Flakest szórunk bele és szerintem nagyon jó együtt a kettő. Lehet már kapni gm levesgyöngyöt is, de még nem próbáltuk. Majd egyszer arra is sor kerül.

1/2 kg brokkoli
10 dkg burgonya

bors
250 ml 30 %-os tejszín
2 ek rizsliszt

A brokkolit rózsákra szedtem, a krumplit megpucoltam és kockákra vágtam. Annyi vizet öntöttem rá egy lábasban, hogy ellepje. Sóztam, borsoztam és puhára főztem. Amikor megpuhult, leturmixoltam. Utána hozzáöntöttem a tejszínt és elkevertem benne. A rizslisztet elkevertem kevés levessel, majd beleöntöttem a többibe és pár percig forraltam.



CSIPETKE



Ez is elérkezett végre, hogy gluténmentes csipetke készült nálunk a bableveshez. Nagyon jól sikerült, ezért megosztom veletek is.




Ez nagy adag, 8-10 embernek is elég:
30 dkg Schär Farina liszt
2 tojás
pici só
annyi víz, hogy jól gyúrható legyen a tészta (nálam kb. fél dl)

A tojást kissé felvertem és a sóval elkevert liszthez adtam. Belegyúrtam, majd még adtam hozzá kb. fél deci vizet és azt is beledolgoztam. Nagyon jó állagú és jól formázható tészta lett. Kisebb gombócokra osztottam a tésztát, majd ellapogattam őket vékonyra és a szokásos módon csipetkéket formáztam. Kevés rizsliszttel szórtam meg és át is forgattam, hogy ne tapadjanak össze.
Majd a forrásban lévő sós vízben kifőztem.





EPERTORTA



Május végén készült még ez az epertorta nálam, anyukám születésnapjára sütöttem. A már megszokott receptet használtam hozzá. Nagyon finom ez a mascarponés eperkrém, az egész családunk imádja.





Változtattam a recepten!!! 

3 darab 3 tojásos piskótát sütöttem hozzá 26 cm-es tortaformában!!!
1 piskótalaphoz:
3 tojás
45 g gyümölcscukor vagy 60 g cukor
40 g Nutri free mix per dolci liszt
20 g rizsliszt

A tojásokat a cukorral nagyon habosra felvertem, majd óvatosan beleforgattam az átszitált liszteket. Sütőpapíros formába belesimítottam a masszát és 160 fokon megsütöttem. Amikor kész lett, vártam pár percet, majd kivettem a formából, lehúztam a sütőpapírt és rácson hagytam kihűlni.
Ezt még 2x megismételtem, tehát 3 lapom lett.
Amíg sült a piskóta elkészítettem a krémet is.

Krém:
500 ml Hulala habalap vagy habtejszín
5 ek Süssina vagy 5 ek porcukor ízlés szerint!
1 tk vanília aroma
250 g mascarpone
2 csomag habfixáló
300 g eper apró kockákra vágva
200 g pürésített eper
2 csomag Dr Oetker zselatin fix

Díszítéshez:
eper

A habtejszínt felvertem a habfixálóval és az édesítővel. Hozzáadtam az aromát és belekevertem a mascarponét is. Egy keveset félretettem belőle a díszítéshez. Hozzákevertem a zselatin fixet, majd beleforgattam a pürésített epret és a krém 1/3 részét félretettem. A 2/3 részébe forgattam a darabolt epret. Az egyik lapra ráhalmoztam a ennek a krémnek a felét és rátettem egy másik lapot. Erre rákentem a krém másik felét és befedtem az utolsó lappal. Ezután bevontam a félretett epres krémmel a tortát, és a fehér habbal és eperrel kidíszítettem.



2020. június 15., hétfő

MÉZES KRÉMES



Ezt a receptet még fél évvel ezelőtt mentettem el, már akkor tudtam hogy ezt mindenképpen ki kell próbálnom. Az egyik Fb csoportban találtam rá: Gluténmentes konyha és lisztérzékeny hétköznapok. Ezúton is köszönöm a recept közzétevőjének, Klaudiának!
Csináltam már mézes krémest ez előtt is, de annak a tésztája omlós lap és várni kell egy éjszakát, hogy megpuhuljon a krémtől és szeletelhető legyen. Ezt viszont nem kell pihentetni, mert rögtön puhák a lapok, maximum 1-2 órára érdemes betenni a hűtőbe, hogy a krém megszilárduljon. Egyszóval pont olyan türelmetleneknek való ez a süti, mint az én kis családom. 😂
Isteni finom lett, biztosan sokszor elkészítem még!





Gáztepsihez: (Én 1,5 adagot készítettem a tésztából és 2 adag krémet! Úgy írom le a receptet is, ahogyan én készítettem!)
Nutrifree mix per dolci lisztből nem lett ugyanakkora mennyiség. Nem tudtam a tepsi széléig kihúzni a tésztát. Érdemes kisebb tepsit használni. Nutri dolci liszthez a recept alul!!! 

Tészta:
37,5 dkg margarin
4,5 ek méz (legközelebb több mézet teszek bele, hogy még jobban érezhető legyen, de így is nagyon finom)
50 g Süssina por vagy 30 dkg cukor
5 kisebb tojás
60 dkg Schär mix C liszt (az eredeti receptben Miklos liszt/ Alfa-mix liszt van)
1,5 tk szódabikarbóna
nálam 1,5 dl tej (Tej csak akkor kell, ha sűrű lenne a tészta - egyénileg adagoljátok!)

Krém:
8 ek rizsliszt
8 dl tej
6 ek folyékony édesítő vagy 30 dkg porcukor
30 dkg margarin

+ sárgabaracklekvár

Tetejére:
150 g olvasztott étcsoki + 1 ek olaj

Vízgőz felett felolvasztottam a margarint, az édesítőt és a mézet. Majd levéve a tűzről, hozzáadtam a tojásokat és jól elkevertem benne. (Ha túl meleg lenne a mézes keverék, picit hagyjuk kihűlni a tojás előtt!) Beleszitáltam a szódabikarbónával elkevert lisztet és robotgép segítségével összedolgoztam. Ezután tettem hozzá még tejet, mert nekem sűrű volt a tészta. Apránként adagoltam, így lett 1,5 dl.
A gáztepsit kibéleltem sütőpapírral és belesimítottam a tészta negyedét Majd kb. 7-8 perc alatt megsütöttem 180 fokos, előmelegített sütőben. Majd ugyanígy megsütöttem a másik három lapot is.


Miután a lapok kihűltek, a széleiket egyenesre vágtam.



A krémhez a tejet, az édesítőt és a rizslisztet sűrűre főztem. Amikor kihűlt, a margarinnal habosra kevertem. Ha cukorral készítitek, akkor a margarint keverjétek habosra a porcukorral, majd bele a lisztes krémbe!
Az első lapot megkentem a krém felével, rátettem a második lapot, ezt lekvárral kentem meg. Rátettem a harmadik lapot, amit megkentem a maradék krémmel. Végül az utolsó lap is rákerült és étcsokival vontam be a tetejét, amit gőz fölött 1 ek olajjal olvasztottam fel.






1-2 órára betettem a hűtőbe, addig a csoki és a krém is megszilárdult és könnyen szeletelhető volt.








60 dkg Nutrifree mix per dolci liszt
6 ek méz
40 g Süssina por vagy 22-23 dkg porcukor
Tejet nem tettem hozzá, mert nem kellett!!!
A többi ugyanaz, mint a fenti recept.

Krém:



Tészta elkészítése:





Apránként bele a szódabikarbónás liszt:







1,5 órát volt a hűtőben és ilyen szépen szeletelhető: