2018. augusztus 15., szerda

GESZTENYETORTA


Eddig még nem készítettem gesztenyetortát, pedig nagyon szeretjük a pürét és kelt tésztába is szívesen teszek gesztenyét. Ez a torta most első helyre ugrott nálam, annyira finom lett. És nem csak nekem ízlett, hanem az egész családnak és a rokonoknak is, ahova vittem ajándékba. Sajnos a belsejéről nem készült kép.


3 darab 3 tojásos piskótát sütöttem:
3 tojás
45 g gyümölcscukor vagy 60 g cukor
30 g rizsliszt
30 g Nutri free mix per dolci liszt

A tojásokat a cukorral nagyon habosra kikevertem. Majd beleszitáltam a liszteket és óvatosan összeforgattam.
Ezeket a képeken látszik milyennek kell lenni a tésztának sütés előtt.

A tojások és a cukor habosra keverve:


Majd a lisztet hozzászitáltam és óvatosan beleforgattam:


A tortaforma aljába sütőpapírt tettem és belesimítottam a tésztát. 160 fokos előmelegített sütőben tűpróbáig sütöttem. A sütőből kivéve pár percig hűlni hagytam. Ezután kivettem a formából és rácson hagytam kihűlni.

Krém:
500 g Massa natúr gesztenyemassza vagy püré
1/2 üveg rumaroma (pürénél ízlés szerint)
édesítő vagy porcukor ízlés szerint
250 g mascarpone
4 dl Hulala habtejszín
1 csomag habfixáló

A tetejére díszítéshez:
1 dl Hulala habtejszín
100 g gesztenyemassza (+rumaroma és édesítő) vagy püré

Golyókhoz:
150 g gesztenyemassza (+rumaroma és édesítő) vagy püré
50 g olvasztott étcsoki

A krémhez a gesztenyét krumplinyomón átnyomtam. Hozzáadtam az aromát, az édesítőt és a mascarponét és robotgéppel kikevertem. A habtejszínt felvertem a habfixálóval, majd beleforgattam a gesztenyés krémbe. 
Az egyik kihűlt piskóta lapot megkentem a krém harmadával. Rátettem egy másik lapot, arra ismét a krém harmada került. Végül az utolsó lap. A maradék krémmel bevontam a torta tetejét és oldalát is.

Díszítéshez elkevertem a 100 g gesztenyét az 1 dl felvert tejszínhabbal és csöves habzsákból a torta tetejére nyomtam a krémet.

A golyókhoz a gesztenyéből kis golyókat formáztam és olvasztott étcsokiba félig mártottam. Párat csak áthúztam vele. Miután megszilárdult rajta a csoki, akkor tettem a tortára.





2 megjegyzés: