2019. július 27., szombat

BALLAGÁSI TORTA



Több, mint egy hónapja készítettem ezt a tortát egy rokon kislány ballagására. Ígértem már, hogy felteszem a blogra, most végre meg is csináltam. Elnézést, hogy eddig tartott.
Ez a torta most full cukorral készült, de persze gluténmentesen. Az egész torta 2 napig készült, első nap megcsináltam a fondantot és abból a díszeket. Másnap sütöttem a piskótát és csináltam a krémet, majd összeállítottam a tortát.
Két darab 6 tojásos piskótát sütöttem hozzá, amit 4 lapba vágtam. Ezt a csokis krémet először csináltam és elképesztően finom lett. Milka dark milk csokoládét használtam hozzá, ami az összetevők és az allergén infó szerint is gm.




2 darab 6 tojásos piskóta 29x23 cm-es tepsi
12 tojás
240 g cukor
160 g Nutri free mix per dolci liszt
80 g rizsliszt

A tojásokat a cukorral nagyon habosra felvertem, majd óvatosan beleforgattam az átszitált liszteket. A masszát elfeleztem és kettő sütőpapíros tepsibe belesimítottam, majd 160 fokon megsütöttem. Amikor kész lett vártam pár percet, majd kivettem a tepsiből és lehúztam a sütőpapírt. Végül rácson hagytam kihűlni. Miután teljesen kihűlt mindkét piskótát vízszintesen kettévágtam, hogy 4 lapom legyen.

Krém:
3 tábla Milka dark milk csokoládé
250 g mascarpone
650 ml habtejszín
3 cs habfixáló
2-3 ek porcukor, ízlés szerint

A csokoládét gőz fölött felolvasztottam, majd kevergetve langyosra kihűtöttem. Ezután belekevertem a mascarponét. A habtejszínt és a porcukrot felvertem a habfixálóval és apránként óvatosan a mascarponés csokiba forgattam.

A krém 1/3 részével megkentem egy piskótalapot. Rátettem egy másik piskótát, erre került 1/3 krém, egy újabb lap, a maradék krém, végül az utolsó lap, így rétegeztem.
A tortát vajkrémmel kentem körbe.

Vajkrém:
100 g vaj
100 g porcukor

A puha vajat habosra kevertem az átszitált porcukorral. Majd bekentem vele a tortát. Erre fehér fondant került és a díszítés a tetejére.

Fondant:
1 ek étkezési zselatin
6 ek víz
1 ek margarin
2 ek méz
kb. 1 kg porcukor (amennyit felvesz)

+ ételfesték
és a nyújtáshoz kevés étkezési kukoricakeményítő

A porcukrot átszitáltam. Kb. fél kilónyit egy keverőtálba tettem, majd csináltam a közepére egy lyukat. A zselatint elkevertem a vízzel, vízgőz fölött felmelegítettem, mikor már jó forró volt hozzáadtam a margarint és a mézet, majd addig kevertem, amíg teljesen szétolvadt benne. Hozzáöntöttem a porcukorhoz, majd kanállal belekevertem. Ezután apránként adagoltam tovább a porcukrot. Amikor már nem tudtam kanállal keverni, akkor kézzel még annyi porcukrot gyúrtam bele, hogy ne ragadjon már a kezemre, de még lágy legyen. Dupla folpackba csomagoltam és beletettem egy zacskóba is. Majd hagytam, hogy pihenjen pár órát szobahőmérsékleten.
Ha pihentetés után keménynek találjuk a fondant masszát, akkor gyúrjuk át kevés margarinnal, amíg újra rugalmas lesz!
Ezután színeztem gél ételfestékkel és megcsináltam a díszeket belőle. Ezeket is folpackkal takartam le miután kész lett másnapig eltéve.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése